Elérkezett az idő, hogy leleplezzük az elkészült játékokat, melyek végső tesztelését, majd a Középiskolások Hetén történő debütálásukat már mi is izgalommal vártuk: A klímaváltozással foglalkozó csapat kooperatív játékának célja a lakóközösségben keletkezett hulladék szelektív módon történő kezelése a hét napjainak leforgása során, anélkül, hogy túlzott mennyiségű hulladék halmozódna fel a játékosoknál. A játék izgalmát pedig a valós életből vett váratlan események - pozitív és negatív fordulatok, példák -, amelyek a szervezés során felmerülhetnek, valamint a játékosok által meghozott döntések sokszínűsége garantálja. Kezdetben ugyan bonyolultnak tűnhet a sok akció, esemény, szereplő és szabály közötti eligazodás, de a visszajelzések alapján, ha a csapat belendül nagyon nehéz a nem csak szórakoztató, de ugyanakkor komoly beszélgetéseket is beindító játékot abbahagyni. Az érzelmek kifejezésére fókuszáló játék ennél sokkal könnyedebbre sikerült. A társas lényege, hogy a résztvevők között, minden körben van egy Picasso, és a játékosoknak azt kell kitalálnia, hogy az adott körben elkészült alkotások közül melyik műremeket rajzolta Picasso. A lerajzolandó témát 3 különböző kártyapakliból húzza fel a Picasso, így mindenki ugyanazt a témát jeleníti meg, ki-ki a maga asszociációi szerint. Viszont nehezítés is van a játékban, hiszen egy dobókockával azt is ki kell dobnia, hogy a műalkotást milyen módon kell papírra vetnie a játékosoknak. Lehet, hogy épp az ügyetlenebb kezünkkel, vagy csukott szemmel, esetleg fejjel lefelé kell megrajzolni őket. Természetesen mindenki alkot, a szereplők nem látják egymás munkáját, aki elkészül, lefordítva beteszi a művét középre, és amikor mindenki készen van, összekeverik a rajzokat és felfedik őket. A játékosok feladata, hogy egyénileg megszavazzák, szerintük melyik rajzot rajzolta a kör kinevezett Picassója. A közésségi események szervezését modellező társas ennél szorosabban kapcsolódik a valósághoz. A játék során a résztvevők különféle rendezvények “megszervezésében” próbálhatják ki magukat, a lehető legjobb végeredménnyel, hogy az minél sikeresebb legyen. Ehhez karakter kártyák formájában rendelkeznek különböző szakképzetségű és szaktudású szervezői csapattal, akik az egyes feladatok megoldásához, vagy szerencsétlen helyzetek kivédéséhez szükségesek. A játékosoknak éppen ezért össze kell dolgozniuk, és megosztaniuk egymással kinek mi van a birtokában. A karakterkártyákat csoportokra osztottuk, melyek a rendezvényszervezéshez szükséges képességeket, készségeket, illetve tapasztalatot szimbolizálják. A játék izgalmát pedig a valós életből vett váratlan események - pozitív és negatív fordulatokat, példákat, amelyek a szervezés során felmerülhetnek, valamint a játékosok által meghozott döntések sokszínűsége garantálja. A szituációk komolyságát ellensúlyozzák a játék vicces karakterei, a véletlenszerűen kihúzott helyszín-dátum-program kombinációk, és a szerencsefaktor is, amit többnyire a dobókocka és speciális képességek felhasználása ad. De ugyanígy lehet egy fontos pont az egyes rendezvényeknél kinevezésre kerülő koordinátor személye is, aki igyekszik menedzselni a rábízott rendezvény sikerességét. Te melyiket próbálnád ki leginkább? The time has come to reveal our final games - modeling recycling in a community, mocking event organization or having light hearted fun with emotions. All intriguing considering all the ideas, cooperation and creativity what brought them alive. The games will be available to download throughout the year and in our next posts you can also learn more about the journey of our developers. For sure the university students testing with us had fun and learnt new ways to approach problems and work around them.
0 Comments
Leave a Reply. |
Archives
May 2022
Categories |